Címke arhívumok: tartó

Lehet ömlesztve mondjuk egy neszesszerbe, de tarthatod szépen egymás mellett, átlátható módon egy kihajtható tartóban. Válogass össze hozzá akár több, kisebb maradék anyagot is és kezdődhet az alkotás. Hozzávalók Vastagabb anyag a külső részéhez Vékonyabb anyag a béléshez és a zsebhez Zsinór a megkötőhöz (persze varrhatsz a pamutvászonból is hozzá) Az ecsetek, amikről méretet veszel. Vetex Hogyan számold ki, mekkora tartó kell majd neked? A méret vételhez, használd a legmagasabb ecseted. +2 cm kell a varráshoz és számolj még rá +2 centit, hogy biztosan elférjen a tartóba varrás után (én kissé elszámoltam 🙂 ) A szélességhez pedig tudni kell, hány ecset lesz benne. A külső és a zseb mérete is ettől függ majd.  Fogj egy anyagot és tedd rá egy másikra. Jelöld be, az ecset két oldalán, mennyi anyagot vesz fel és mekkora “helyet foglal. Jelöld egy tollal vagy krétával.   A bélésanyagon megméred kiterítve a jelöléseket, ahogyan a külső…

Bővebben

Szinte nincs is olyan helység a lakásban, ahol ne jönne jól egy tároló, egy kis doboz vagy kosár.  Hol tudod őket használni?  Kenyértartónak Gyümölcstartónak Tolltartónak Ékszertartónak Fürdőbe a piperének Apró kincseknek a gyerekszobába Papírzsepi tartónak Kulcs, telefon, szájfény, fülhallgató … tudod az apróságok, amikert csak úgy leteszel és aztán nem emlékszel hova 🙂 Még sorolhatnám! Szeretek minden darab textilt felhasználni és kísérletezni az új anyagokkal. Mindennek találok helyet és bevallom a varrás és a kísérletezés az újdonságokkal, engem kikapcsol. Így került képbe a kender, kötél, zsinór, Próbálom kitalálni, hogyan lehet jobban, egyszerűbben elkészíteni őket, hogy mutatósak és tartósak is legyenek.  Az első cikkben megmutattam egy köralap elkészítését és ezzel együtt egy körkosár megvarrását. Sőt, még videón is láthatod, hogyan alakul a tároló.  Most egy ovális formát varrhatsz a leírás segítségével. Mutatok két trükköt: Hogyan kezdd el Hogyan lesz az aljának erős tartása Mire lesz szükséged?  A zsinór, kötél vagy ahogy…

Bővebben

Mindig van alkalom, amire ilyen kis helyes tárolókat lehet varrni! Fürdőbe, a gyerekszobába, a ruhásszekrénybe … és még folytathatnám. Kevés anyag kell hozzá, könnyű megvarrni és gyorsan elkészülsz, így még akkor is nekifoghatsz, ha csak kevés időd van varrni. Hozzávalók: Vastagabb vászon Vékonyabb pamutvászon vetex A szabásmintája egészen izgalmas 🙂 1 db a külső részből és 1 db a bélésből. Varrhatsz rá kis füleket is. Ehhez szabj ki 2 db 8 sz széles és 10 cm magas anyagot. Előbb a kivágott részt tűzd meg és varrd össze. Ezt ismételd meg mind a 4 kivágásnál. Ez lesz a táska “sarok” varrása, valamint ezzel kialakítottad az alját is. Illeszd össze az oldalát, a varrás hajtsd egymásra (lefelé) és varrd össze. Oda- vissza varrással kezdd és fejezd be, így nem bomlik ki a varrás. Hajtsd szét a varrás és vágd le a felesleget.  Varrd Akkor most ezt ugyan így a bélésen is! Annyi…

Bővebben

6/8
Don`t copy text!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás