Pipere tartó doboz a fürdőszobába

Pipere tartó doboz a fürdőszobába

Igyekszem minden helyet jól kihasználni, ha tárolásról van szól. Ha lehet nem venni új darabokat, hanem az otthon lévő anyagokból, eszközökből megoldani. 

A doboz varrása egyébként roppant egyszerű. A gondom itt az volt, hogy egy tényleg doboz „keménységű” tárolót szerettem volna. Emiatt pedig az összevarrás után kifordítani azon a kis lyukon . . . ezért arra gondoltam, hogy úgy oldom meg, ahogyan az edényfogó kesztyűnél tettem. A bélést 3 centivel hosszabbra hagyom és duplán visszahajtva varrom a szín oldalához. Na jó, ehet ez így elsőre nem teljesen érthető, inkább megmutatom! 🙂

Táskánál még nem is mertem használni ezt a fajta táskamerevítőt, mert nem egyszerű vele dolgozni. De akkor mit? Egy korábbi cikkemben elolvashatod itt!

A méretét én a leghosszabb hajkefémhez igazítottam. Aztán arra gondoltam, hogy legyen egy olyan tároló, ami sok mindent elnyel. Amit akkor is tudnék használni, ha pl. nem lenne szekrényem a fürdőbe 🙂 Na jó ez egy kis túlzás, de ha belülre (vagy akár kívülre) zsebeket tennék, akkor azok is elrejtenének sok kis apróságot! 

Az alap mérete: 27 cm x 15 cm. Az oldalak magassága pedig 8 cm. Ezért a szabott téglalapom 43 cm x 31 cm. A sarkán lévő 8 cm x 8 cm nagyságú négyzetek fognak majd kiesni, de nem vágom ki őket. 

A bélés pedig minden oldalon +3 centivel lett nagyobb. A szabott méret 37 cm x 49 cm

Az erős táskamerevítőt pont méretre szabom és elhelyezem a külső anyag hátoldalán. 

  • 1 db 27 cm x 15 cm
  • 2 db 15 cm x 8 cm
  • 2 db 27 cm x 8 cm

Mivel ez a táskamerevítő tényleg nagyon erős tartást ad, én a biztonság kedvéért hozzá is varrtam. Csak úgy random formára. 

 

A sarkainál félbe hajtottam, az oldalak pontosan illeszkednek. Megtűztem, hogy varrás közben ne csússzon el. Összevarrtam a két oldalt, pont a merevítő szélén. Ha jól szabtam és vasaltam, a másik oldalon is pont elvarrok a merevítő mellett. Ezt megtettem mind a 4 sarokkal.

A felesleget levágtam, olyan fél cm maradt (mind a 4 sarkáról).

Átfordítottam a szín oldalára.

Én varrtam a belső oldalára zsebet. A nagyobb mérete 29 cm széles és 15 cm magas. A kisebbnek 17 cm széles és 15 cm magas. A hosszabb oldalán összevarrtam, majd kifordítottam. (Színt színnel szemben hajtsd és úgy varrd össze.) Oda-vissza varrással kezdd és fejezd be, így nem bomlik szét a varrás. 

Hova tűztem a zsebet? A tetejétől 4 centit mértem ki, oldalán pedig 10 centit. Mikor majd összevarrom, pont 1-1 centivel lóg túl a varrás vonalán, így simán belevarrom a bélésbe.

Levarrtam pont a zseb szélén és az alján. Csináltam bele osztásokat is (attól függ mekkora, mit teszel  bele később).

Mikor a zsebek felkerültek, szintén összehajtottam a sarkainál és bejelöltem a 11 centit a sarkától számolva. Egy derékszögű vonalzóval meghúztam a vonalat, ahol majd levarrom.  

Oda-vissza varrással kezdd és fejezd be, különben szétbomlik. 

Mikor mind a 4 készen lett, a felesleget levágtam. Fél cm maradt csak. 

Kész a külső és a bélés. A bélés 3 centivel magasabb, mint a külső. Egymásba tettem és eligazítottam, hogy a bélés szépen kisimulva illeszkedjen a külsőbe. 

Megeshet, hogy nem fog. Akkor a sarkokat (mind a 4-et) kicsit még varrd összébb. De csak fél centit, nehogy a végén még kicsi legyen. 

Most már jó, kezdődhet a bélés visszahajtása duplán. 

Úgy döntöttem, hogy a bélést kézzel varrom a külső anyaghoz. Igen, macerás, de . . . az anyag nagyon vastag, nehéz szépen varrni géppel, meg nehezen is félnék hozzá. Vastag, mert a táskamerevítő is az. S520 a neve annak, amit használtam. 

Aztán az jutott eszembe, hogy ez így nekem nem elég szép. Nem olyan igazi „doboz” forma. Az oldalát valahogy merevíteni kellene. Volt itthon horkapálca, azt vágtam méretre és simán csak a bélés alá bedugtam. 

Varrhatod a bélést körbe úgy, hogy már benne van a „merevítés” de én úgy döntöttem, hogy hagyok minden oldal szélén kb 2 centit, amit nem varrok össze. Miért? Mert mi van akkor, ha eltörik a hurkapálca és cserélni kell, vagy kitalálok egy jobb megoldást. Így nem kell kibontani a varrást később sem. 

Kihagytam azt a 2 centit és a végén simán csak beledugtam a pálcát. 

Elkészült és végül a helyére is került. Még fele annyira sem pakoltam meg, mint lehetne de ami késik  . . . 🙂

Köszönöm, hogy ma is velem tartottál! 

Téged is érdekelnek a táskamerevítők és cipzárak világa? Megpróbálnád milyen is egy saját táskát varrni? Keress izgalmas fazonokat és tanuld meg lépésenként, miként áll össze az a néhány darab anyag egy vagány táskává! Kattints és tanulj! 

 

Ezt a táskát is megtanulod majd a kezdő tanfolyamban! 

 

Spread the love

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Don`t copy text!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás