


- Az alap 9 cm
- Az oldalak 4 cm magasak
- A Lehajtója 2-3 cm magas
Az egyik részén (ami a tartó eleje lesz), az oldalát fél centivel kisebbre varrom, így majd biztosan befelé áll és könnyebb lesz összehajtani.
A vonalakat hajtsd egymás mögé (a szín oldala legyen befelé) és a vonalon – pros vonal – varrd össze. Oda-vissza varrással kezdd és fejezd be, így a varrás nem bomlik szét.
Ezt a varrást ismételt meg mind a négy saroknál.
A lehajtós résznél a nyíl mutatja a vonalat, amit össze hajtottál és le kell varrnod.
Varrás után vágd kisebbre mind a négy saroknál. Az aljánál közelebb a varráshoz, de a tetején hagyj legalább fél centit, mivel azt majd szét kell vasalni.
Elkészült a külső, most ugyan így szabd ki és varrd össze a bélést is.
Ha kerül bele mágneszár, akkor meg kell erősíteni az anyagot ott, ahova majd kerül. Egy kb 2 cm x 2 cm nagyságú táskamerevítőt tegyél az anyagra. (Lehet öntapadós is, vagy akár egy vetex). Így használat közben nem szakítja ki az anyagot.
Hova kerüljön? (piros nyíl mutatja)
Mindenképp az anyagok hátoldalára! A bélésnél a lehajtó közepére. A szélétől pedig legalább 1 – 1,5 centire. Ugyan így tegyél a külső résznél is.
A bélés a szín oldalával befelé legyen, a külső pedig a szín oldalával kifelé.
Tedd egymásba őket. A szín oldalak befelé néznek. Előbb az összevarrt oldalakat tűzd össze, a varrást pedig vasald szét.
Varrd körbe, de az egyik oldalán hagyj egy kb 3 ujjnyi nyílást szabadon a kifordításhoz. Ez a nyílás mindig az oldal közepére essen.
A lehajtó és az oldal találkozásánál a sarkot vágd be amennyire tudod a varrásig, anélkül, hogy azt átvágnád. Ha nem vágsz elég közel, az anyag kifordítás után csúnyán húzódni fog.
A lehajtó ívét is vágd kisebbre, így nem gyűrődik meg kifordítás után.
Fordítsd ki a nyíláson és az oldalakat (a széthajtott varrásokat) igazítsd el.
Vasald meg, különösen a tetején a varrásokat. Mielőtt bevarrnád a mágneszárat tedd a helyére.
Mikor ezzel megvagy, varrd be a nyílást. Géppel egészen a szélén érdemes, vagy teheted ezt kézi varrással is.
Én ezt szántam beletenni, de még annyi minden másra is használható! Kíváncsi vagyok neked mi jut eszedbe. Ha megosztanád velünk, várlak a csoportban >> Táskavarrás kezdőknek
Köszönöm, hogy ma is velem tartottál!
Már annyi mindent varrtál, ami a tákába kell, hogy nem fér bele semmi más? Egyszóval te is kinőtted! 🙂 Válassz egy nagyobb fazont és varrd meg a lépésről lépésre leírások segítségével. >> Táskavarrás otthonról