A múlt héten már készítettünk egy sapkát a gyerkőcnek. Arra gondoltam, nem maradhat sál nélkül, így a heti blogbejegyzés egy körsál varrása lesz. Oviba kifejezetten praktikus, mert egyedül is fel-le tudja venni, nem kell megkötni, nem csúszik szét.
Mindenképp rugalmas anyagból varrd, de hogy az milyen fajta, már rád van bízva (a legtöbb rugalmas anyag más öltést és más tűt igényel. Mielőtt hozzáfogsz tájékozódj). Mivel hideg téli napokra varrom, ezért ezt is polár anyagból készítem, ahogyan a sapkát is!
A mérete: A gyerkőc fej körmérete, ez a szélessége az anyagnak, mert hogy ez egy cső lényegében, így nem nyitott egyik oldalon sem. Rá kell húzni a fején keresztül. Varrás ráhagyást számolását, most elhagyhatod, az anyag nyúlni fog, de így a sál a nyakhoz már szépen illeszkedik majd. Felnőtt méretben is megvarrtam magamnak, de én dupla szélességgel számoltam, mert 2x t”tekertem” a nyakamra.
Így néz ki majd a kész sál. A szélességénél legyen a rugalmasabb. Annak kell tágulni ahogy felveszed. A magasságot számold duplán, attól függően mekkorát szeretnél.
Mivel és hogyan varrd?
A polár anyaghoz nem kell hozzá más tű, mint amivel a táskákat is varrod. A talp is a hagyományos, bár én most kipróbáltam a teflon talpat és jól vitte a gép. Ha neked kicsit húzódik, a talpnyomáson lazíts egy kicsit. A varrás sima egyenes varrás. A polár nem foszlik, nem igényel különleges öltést.
A szélességét hajtsd félbe, tedd egymásra színt színre (a szín oldalak befelé néznek) és tűzd meg a varrás vonalán gombostűvel. Azért, mert az anyag rugalmas és könnyen elcsúsznak egymáson. A szélét varrd le mindkét oldalon. Oda-vissza varrással kezdd és fejezd be.
Hagyj rajta egy akkora nyílást, amin könnyen kis tudod majd fordítani!
Most a két nyitott végét kell egymáshoz tenned. Először az varrásnál illeszd össze. A varrott szél kifelé nézzen, így a szín oldalak befelé lesznek. Igen, kicsit faramuci és kicsavart lesz, de a végén hidd el sál lesz belőle.
Ha az illesztés megvan, haladj körbe és tűzd össze. Varrd körbe végig. Egy nyílást már korábban hagytál, itt most nem kell!
A nyíláson keresztül kifordítod és eligazítod. A lyukat kézi, rejtett öltéssel varrd be. A varrást oda igazítod, ahol neked tetszik. Én középen hagyom, csak a belső részre fordítom.
Elkészültél vele! Köszönöm, hogy ma is velem tartottál!
Gyere és csatlakozz a Facebook csoporthoz, ahol rengeted tippet és praktikát tanulhatsz tőlem és a többi csapattagtól is táskavarrás témában!