Hogyan használd,  Leírások lépésről - lépésre

Elfordítható fémzár felrakása táskára

Egy webáruházban láttam meg ezt a zárat és nagyon megtetszett 🙂 Mindenképpen ki szerettem volna próbálni. Persze leírást nem találtam hozzá, így megmutatom végül én hogyan csináltam.

A hozzávalók:

  • Olló
  • vonalzó
  • jelölő kréta és toll
  • táskazár

Jelöld be a közepét. Én félbehajtom az anyagot, úgy pontosabb lesz. A jelölő krétával a vonalat rajzold át.

Tedd a zár egyik felét lehajtóra, úgy, hogy a vonal középre essen. Tollal a belső része rajzold körbe. Ezt kell majd kivágni.

Nem tudom mennyire látszik, de ott van a téglalap tollal berajzolva.

A lyuknak akkorának kell lennie, hogyha a téglalapot ráteszed, az anyag ne látszódjon ki alatta. A jelölésnél kicsit nagyobbat kell vágni. Én apránként nyesegettem, nehogy nagy legyen a vágás.

Tedd a nyílásba azt a felét, amin kis fülecskék vannak. A nyílás akkora legyen széltében, hogy a fülek pont beleférjenek. Ha szélesebb, csúszkálhat benne.

Az elem másik fele alulra kerül. Látsz rajta a két szélénél bemélyedéseket, éppen a fülecskék helyét. Igazítsd el, hogy egyenes legyen és az anyago se látszódjon ki.

Most a füleket hajtsd szét, éppen a bemélyedésbe. Fogóval segíts rá, hogy rendesen a helyükön legyenek, ugyanis ez tartja meg a zárat. Így más nem csúszkál.

Hajtsd be a tetejét és jelöld ki a másik fél helyét. Az alátét két kis vonalkáját jelöld át a farmer anyagra. Ott kell majd bevágni.

A vágásba helyezd be a zár fülecskéit. Most irány a táska belseje 🙂

Tedd rá az alátétet és a füleket hajtsd be vagy szét, kinek hogy tetszik. A fogó itt is kelleni fog!

Ennyi volt 🙂 most már becsukhatod a táskád!

Tanfolyamok

Spread the love

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Don`t copy text!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás