Szemüvegtok farmerból

Szemüvegtok farmerból

Azt hiszem nem lehet olyan dolgot mondani amit farmerből ne lehetne elkészíteni. Nem véletlen tartják úgy, hogy a farmer örök! Már eddig is nagyon sok minden készült el az oldalon a régi farmernaci újra felhasználásával. A sort most egy szemüvegtartóval folytatom, ami mágnes zárral működik. 

Az alap megrajzolása az első feladat! Én most ilyenre gondoltam. Ez a háta és a lehajtója egyben.  20 cm széles és 17 cm magas. az alján lévő ívet el is hagyhatod ?

Ez pedig az eleje. 20 cm a szélessége és 8 cm a magassága.

A nagy mintából is kell 1 db külső rész és 1 db bélés. Az eleje mintából is 1- 1 db.

A külső részekre vasalj táskamerevítőt .

A bélésnek az aljára mindenképp javaslok vetexet vasalni. Ez azért jó, mert mikor majd kifordítod nem nyúlik meg az anyag. Mivel ez lesz a lehajtó belső része is (oda kerül a mágnes zár) így az egészet bevasalhatod vetexel.

Így néz ki a mágnes zár

A kisebb részeket tedd színt színre egymásra és a tetején varrd össze. 

Ebből lesz a tartónk eleje

Mind a 4 elem hátuljára tedd rá a sablont és a kis háromszöget rajzold be és vágd ki

Varrd össze talp szélességben (mind a 4 elemnél). Oda-vissza varrással kezd és fejezd be, így nem bomlik ki a varrás.

Az összevarrt elejét kifordítod és a szélét levarrod

Most egy kis csavar … A nagyobbik külső oldalra tedd rá az összevarrt elejét.  A külső (farmer) részek egymáson, színt színre, a bélés felül van. MOST a bélés részt felhajtod. A farmer anyagokat összetűzöd az alján. Összevarrod talp szélességben, de elég csak az alját és kicsit az oldalán, nem kell körbe. Ha kész, a bélést hajtsd vissza a helyére.

Tedd rá a nagyobbik bélés anyagot is. Színnel lefelé. Tehát most így néz ki, hogy van a nagyobbik farmer külső rész, rajta a kisebbik eleje (farmer anyaggal lefelé), rajta a nagyobbik bélés anyag, színnel lefelé. Most tűzd össze. 

Varrd körbe, de az alján hagyj egy kb 4 ujjnyi nyílást, ahol majd kifordítod. (látod a képen felül van most)

A szélét körbe vágd le, kb 0,5 cm maradjon. A nyílásnál NE vágd le!  Most már kifordíthatod. Ne aggódj ha rémesen fest először ? szépen a varrások mentén húzd ki és vasald le. Szép lesz ? 

Most jön a mágnes zár. A nyíláson keresztül tudod majd betenni a helyére.

Jelöld be a közepét és az alátét segítségével rajzold be a helyét. Vágd ki és a zár kisebbik felét tedd bele. Az alátét kerül belülre. A füleket hajtsd szét. 

Ha még nem használtál ilyet, itt megnézheted hogyan is működik ? 

A másik felét én úgy szoktam bejelölni, hogy lehajtom a tetejét és egy gombostű segítségével bejelölöm hogy hova kerüljön. Oda teszem az alátétet …

A két vékony szélső nyílás helyét rajzold át farmer anyagra, majd vágd ki. Oda kerül a mágnes zár másik fele. Az alátét segítségével rögzítsd a hátoldalán. 

Ezzel kész, már csak a bélésen kell bevarrni a nyílást. Ezt teheted géppel, de szebb, ha kézi öltéssel varrod be.

 

Ha készen vagy, vasald át az egész tokot, úgy sokkal szebben mutat! Gratulálok, készen vagy! Hogy tetszett?

 

Nyomtatható PDF: Szemüvegtok

Ne menj még el, mondanék valami fontosat neked!

Reménytelennek tűnik kezdőként megtanulni táskát varrni? Ha ezt a bejegyzést olvastad, biztosan ott van benned a kíváncsiság, mire lehetsz képes! Eddig már eljutottál, az elkészítetted a leírás alapján, most jöhet a következő lépés! Ha te is benne vagy, megtanítalak táskát varrni! Kattints a gombra!

Spread the love

1 hozzászólás

Nagyon köszönöm, hogy hozzáférhetővé teszel varrási ötleteket, leírások az.
Most azt a kis táskát, ami hevederpántos. Farmer újrahasznosítással szeretném megverni: egyet kis méretben a kisunokámnak, ( jó lesz ovis tasinak) egyet pedig magamnak, ha csak pénztárca, kulcs és telefon kell. ?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Don`t copy text!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás